HU209056B - Method for producing zip-fastener ribbon - Google Patents

Description

A találmány tárgya eljárás húzózárszalag szövéssel történő előállítására tűs szövőautomata segítségével, ahol a hordszalag-láncfonalakat és a bekötő láncfonalakat szádnyílást képezve vezetjük meg, és a szádnyílásba szövőtűkkel hordszalag-vetülékfonalakat valamint műszálhuzalt vetünk be, amelynek során a műszálhuzalt egy külső helyzetéből folyamatosan egy belső helyzetbe és onnan visszafelé mozgatott szövőtűvel egy zárláncelem-képzó tüske köré hurkoljuk, és eközben a műszálhuzalból folyamatosan egy zárláncot képezünk, amelynek zárláncelemei egy-egy kapcsolófejből és ehhez csatlakozó, kapcsolószemet képező zárláncelemszárakból állnak, és ezek összekötő szakaszok által vannak egyesítve, ezzel egyidejűleg a zárláncot a bekötő láncfonalak valamint a hordszalag-vetülékfonalak segítségével bekötjük a képződő hordszalagba, miközben a befutó műszálhuzal húzófeszültségét hajtott adagolóhengerek segítségével állítjuk be és a szövőtűk alternáló mozgása által befolyásoljuk, mégpedig húzófeszültség-maximum létrehozása mellett a szövőtűk külső helyzetbe érkezésekor, mialatt a műszálhuzalt a tüskéhez húzzuk.

A húzózárszalag fogalma hordszalagból és zárláncból álló egységet jelöl. Ennek előállításakor eljárhatunk például úgy, hogy egyidejűleg két, a húzózárfunkcióban egymáshoz hozzárendelt húzózárszalagot készítünk, mégpedig a szövési folyamat során összekapcsolt zárláncokkal. Ilyenkor a zárláncelem-képző alakítótüske egy hosszirányban húzódó, tű alakú alkatrész, amely szabadon fektetve helyezkedik el, mint pl. a 2 540 272 sz. NSZK-beli szabadalmi leírásnál. Dolgozhatunk azonban olyan alakítótüskével is, amely az előzőhöz képest viszonylag rövid és egyúttal egy horgot is képez, amely lengőkarra van felszerelve. Ez a megoldás az EP 0 124 129 sz. európai szabadalmi leírásból ismerhető meg. Ezzel a megoldással azonban általában csak egyetlen húzózárszalag állítható elő. A másik húzózárszalag húzózárfunkcióhoz szükséges társítása másik helyen és más időben történik. Az alakítótüskén képződött zárláncelemeket a továbbhaladó szövési folyamat során mindig lehúzzák vagy letolják az alakítótüskéről.

Az ismert megoldások (DE 2 540 272, EP 0 124 129) intézkedései révén a méretek tekintetében, beleértve a menetemelkedés mértékét, kellőképpen meghatározott zárláncelemeket és zárláncokat (zárláncelem-sorokat) kapunk. A kapcsolófejek és a kapcsolószemek kialakítása tekintetében azonban már zavaró mértékű tűréseket kell elfogadni. Minden további nélkül nem lehet megfelelően kialakított kapcsolófejeket létrehozni. Az említett tűrések károsan befolyásolhatják egy húzózár keresztirányú szakítószilárdságát és felszakadási szilárdságát hajlítás illetve megtörés hatása alatt. Ahhoz, hogy a főként a kapcsolófejek tekintetében szűk tűréseket be lehessen tartani, az eddigi ismert intézkedések keretében szokásosan a befutó műszálhuzalon előnyomják a kapcsolófejeket. Ez viszont károsan befolyásolja a szövési folyamatot és a szövési sebességet.

A találmány által megoldandó feladat olyan eljárás kidolgozása, amelynek során a kapcsolófejeknek a műszálhuzalon való előnyomása nélkül nagyon pontos zárláncelemek és kapcsolófejek jönnek létre, ami kiváló minőségű húzózárakat eredményez, főként a keresztirányú szakítószilárdság és a felszakadási szilárdság tekintetében hajlítás és megtörés hatása alatt, ugyanakkor flexibilis húzózárak előállítását teszi lehetővé nagy szövési sebesség mellett.

A kitűzött feladatot a találmány értelmében azáltal oldjuk meg, hogy olyan iránytörő alakítótüskét használunk, amelynek lényegében négyszögletes keresztmetszete, a műszálhuzal átmérőjénél 10-20%-kal kisebb vastagsága, a kapcsolófejek felőli oldalon hosszirányban húzódó iránytörő lekerekítése és a vastagságánál 1,75-3-szor nagyobb szélessége van, emellett a szövési helyhez befutó műszálhuzal húzófeszültségét kb. 0,5 mm átmérőjű műszálhuzalnál 300 és 500 g közötti tartományban, kb. 0,6 mm átmérőjű műszálhuzal esetén 500 és 800 g közötti tartományban, kb. 0,75 mm átmérőjű műszálhuzal esetén 800 és 1200 g közötti tartományban állítjuk be és a szövőtű külső helyzetét úgy szabályozzuk be, hogy ezen külső helyzetben a húzófeszültség a műszálhuzalban 1,5-3-szorosára nőjön, miközben a műszálhuzalt az alakítótüskén ezen húzófeszültséggel szemben megtámasztjuk.

Az úgynevezett iránytöréses alakítás kapcsolófejek képzése céljából műszálhuzalból készült zárláncokon önmagában ismert eljárásnak tekinthető. Az ennek során keletkező kapcsolófejek alakjuk tekintetében azonban nincsenek kellőképpen meghatározva. A találmány ezzel szemben abból az újszerű felismerésből indul ki, hogy az ilyen jellegű szövési eljárásoknál egy jobb iránytöréses alakítás érhető el, mégpedig egyrészt egy különleges iránytörő alakítótüske alkalmazásával, másrészt pedig sajátos, iránytöréses alakítási feszültségek révén. A találmány szerinti iránytörő alakítótüskének egy az iránytöréses alakítást elősegítő, hosszirányú iránytörő lekerekítése, valamint egy jellegzetes, meghatározott szélessége van. Ez a szélesség az iránytörő alakítótüskének olyan másodrendű nyomatékot kölcsönöz, ami szükséges ahhoz, hogy az iránytöréses alakítási feszültséget a tüske károsodása nélkül megfelelő alátámasztással fel lehessen venni. Az iránytörő alakítótüske szélessége azonban egyúttal meghatározza a kapcsolószemet is. A kapcsolószemhez hozzárendelt olyan kapcsolófejek jönnek létre, amelyek a kapcsolószemekben megfelelő alakzáródást biztosítanak, így a keresztirányú húzószilárdság és a felszakadási szilárdság tekintetében elérjük a megkövetelt értékeket, ugyanakkor pedig a kapcsolószem olyan nagy lesz, hogy az előállított húzózárszalagból felépített húzózár összességében kielégítő, sőt kiváló flexibilitással rendelkezik. Az alkalmazott iránytöréses alakítási feszültség nagy alakítási sebességekhez vezet, ami a formaképzés pozitív befolyásolását eredményezi.

A találmány szerinti feszültség alatti iránytöréses alakítással előállított kapcsolófejeket hőrögzités során zavaró alakváltozások nélkül tudjuk stabilizálni. Az

HU 209 056 Β eljárás optimalizálását segíti elő, ha a szövőtűk befelé történő mozgatását úgy szabályozzuk, hogy a szövőtű belső helyzetében a húzófeszültség a műszálhuzalban

1,2-2,5-szeresére nőjön, miközben a műszálhuzalt az előzőleg képzett összekötő szakaszt körülvevő láncés/vagy vetülékfonalakkal támasztjuk meg.

Magától értetődik, hogy a vetülékfonalakat kellően erősre illetve a láncfonalakat megfelelő számúra kell megválasztani.

A részleteket tekintve több lehetőség van a találmány szerinti eljárás továbbfejlesztett megvalósítására. A találmány egyik előnyös foganatosítási módjára az jellemző, hogy olyan iránytörő alakítótüskét használunk, amelynek iránytörő lekerekítése olyan sugárral van kialakítva, amely kb. az iránytörő alakítótüske fél vastagságának felel meg.

A találmány keretein belül a legkülönbözőbb műanyagokat fel lehet használni, amelyek műszálhuzalokból készített műanyag zárláncú húzózárak gyártásánál szokásosak, tehát főként poliamid és poliészter műanyagokat. A műszálhuzalok keresztmetszete lehet kerek is. Különösen jól formált kapcsolófejekhez jutunk azonban, ha olyan műszálhuzalt használunk, amelynek lényegében ellipszis alakú keresztmetszete van, ahol az ellipszis tengelyaránya (kistengely/nagytengely) az 1:1,2 és 1:1,6 közötti tartományba esik.

A szövési folyamatot úgy irányítjuk, hogy a kapcsolófejeknél az elliptikus keresztmetszet nagytengelye a húzózárszalagban párhuzamosan húzódjon a hossztengellyel. Ha elliptikus keresztmetszetű műszálhuzallal dolgozunk, akkor ajánlatos, ha a műszálhuzalt a szövőtűhöz való bevezetése folyamán hideghengerlés révén látjuk el a lényegében ellipszis alakú keresztmetszettel. A hideghengerlés révén megmaradó belső feszültségek pozitívan befolyásolják az iránytöréses alakítást, amely a kapcsolófejeket meghatározza. Magától értetődik, hogy elliptikus keresztmetszetű műszálhuzalok alkalmazása esetén a kistengely és a nagytengely méretéből képzett mértani középérték lép az átmérőparaméter helyébe, ami a találmány szerinti kitanítás lényeges eleme.

A továbbiakban a találmányt vázlatos rajz alapján ismertetjük részletesebben.

A rajzon az 1. ábra a találmány szerinti eljárás megvalósítására beállított szövőautomata szövési helyének felülnézetét tünteti fel, részlegesen, a 2. ábra egy másik szövőautomata 1. ábrának megfelelő felülnézete, a 3. ábra egy a találmány szerinti eljárás megvalósítására alkalmazása tett iránytörő alakítótüske keresztmetszetét mutatja erősen felnagyítva és távlati nézetben, a 4. ábra a 3. ábra szerinti alakítótüskét tünteti fel, annak iránytörő lekerekítésein átvezetett műszálhuzallal, az 5. ábra a 4. ábra A-A vonala szerinti metszet, míg a 6. ábra a 4. ábra B-B vonala szerinti metszet.

Az 1. és 2. ábrán 1 húzózárszalagok szövéssel történő előállítására alkalmas szövőautomaták részei láthatók. A 2 hordszalag-láncfonalak és a 3 bekötő láncfonalak szádnyílásképző módon vannak megvezetve. 4 szövőtűkkel 5 hordszalag-vetülékfonalakat, valamint az 1. ábra szerinti kiviteli alaknál két 6 műszálhuzalt, míg a

2. ábra szerinti kiviteli alaknál egy 6 műszálhuzalt vetünk be a szádnyíláson keresztül.

A szövési folyamatot úgy valósítjuk meg, hogy a 6 műszálhuzalokat egy-egy 4 szövőtű által, amely folyamatosan egy külső helyzetből egy belső helyzetbe és onnan visszafelé mozog, egy zárláncképző 7 alakítótüske köré hurkoljuk. Ennek során a 6 műszálhuzalból folyamatosan egy zárlánc (zárláncelemsor) alakul ki. A zárláncot alkotó 8 zárláncelemek egy 9 kapcsolófejből és ehhez csatlakozó, 10 kapcsolószemet képező 11 zárláncelemszárakból állnak. Ez utóbbiakat 12 összekötő szakaszok egyesítik. A 8 zárláncelemek felépítése jól látható a 4. ábrán. A zárlánc képzésével egyidejűleg a zárláncelemsort a 3 bekötő láncfonalak valamint az 5 hordszalag-láncfonalak segítségével kötjük be a képződő 13 hordszalagba. A befutó 6 műszálhuzal húzófeszültségét hajtott 14a adagoló szorítóhengerek segítségével állítjuk be, emellett a húzófeszültséget a 4 szövőtű alternáló mozgása is befolyásolja, mégpedig húzófeszültség-maximum létrehozásával a 4 szövőtű külső helyzetében, amikoris a megfelelő 6 műszálhuzal egy 7 alakítótüskéhez van húzva. Ennek során úgynevezett iiánytörő 7 alakítótüskével dolgozunk. Az ilyen iránytörő 7 alakítótüske felépítésének részletei a 3. ábra illetve a 4-6. ábrák összevetéséből tűnnek ki egyértelműen. Az iránytörő 7 alakítótüskének egy lényegében négyszögletes keresztmetszete van és olyan vastagsága, amely 10-20%-kal kisebb, mint a 6 műszálhuzal átmérője, továbbá a 9 kapcsolófejek felőli oldalon hosszirányban húzódó 15 iránytörő lekerekítése van és olyan szélessége, amely 1,75-3-szorosa a vastagságának. Ez a kialakítás az iránytörő 7 alakítótüskének egy különleges másodrendű nyomatékot kölcsönöz és amint látható, meghatározza a 10 kapcsolószemek nagyságát.

Egyébként a befutó 6 műszálhuzal húzófeszültségét sajátos módon állítjuk be, mégpedig úgy, ahogy azt az

1. igénypontban meghatároztuk. Itt lényeges szerepük van a feszültségegalizáló 14b kiegyenlítőrugóknak is, amelyek a bevezetési hosszat is befolyásolják.

A 4 szövőtű külső helyzete úgy van beállítva, hogy a 4 szövőtű kifelé tartó mozgásakor a húzófeszültség a 6 műszálhuzalban 1,5-3-szorosára növekedjen, miközben a 6 műszál az 1. és 2. ábrán látható módon a 7 alakítótüskén van megtámasztva.

A 4 szövőtű befelé tartó mozgása úgy van beszabályozva, hogy a 4 szövőtű belső helyzetében a húzófeszültség a 6 műszálhuzalban az 1,2-2,5-szeresére növekedjen. Itt a 6 műszálhuzalt az előzőleg képzett 12 összekötő szakaszt körülvevő lánc és/vagy vetülékfonalak (2 hordszalag-láncfonal, 3 bekötő láncfonal, illetve 5 hordszalag-vetülékfonal) támasztják meg.

A kiviteli példában és a találmány előnyös kiviteli alakja szerint az iránytörő 7 alakítótüske 15 iránytörő lekerekitésének sugara körülbelül az iránytörő 7 alakítótüske fél vastagságának felel meg. A találmány sze3

HU 209 056 Β rint megvalósított iránytöréses alakítás eredménye a 4. és 5. ábrán látható. Ennek révén nagyon jól meghatározott 9 kapcsolófejek jönnek létre, mély és hatékony alakzáródás mellett. Amint azt a 4. ábra érzékelteti, a 9 kapcsolófejekben 1:2,6 és 1:3,6 közötti tartományba eső tengelyarányok érhetők el, a mindenkori tüskekialakítás és húzófeszültség függvényében. Az 5. ábrán ugyanakkor jól kivehető a 6 műszálhuzalok adott tengelyaránya, ahol ezek elliptikus keresztmetszettel vannak kiképezve.

Claims (5)

SZABADALMI IGÉNYPONTOK

1. Eljárás húzózárszalag szövéssel történő előállítására tűs szövőautomata segítségével, ahol a hordszalagláncfonalakat és a bekötő láncfonalakat szádnyílást képezve vezetjük meg, és a szádnyílásba szövőtűkkel hordszalag-vetülékfonalakat valamint műszálhuzalt vezetünk be, amelynek során a műszálhuzalt egy külső helyzetéből folyamatosan egy belső helyzetbe és onnan visszafelé mozgatott szövőtűvel egy zárláncelem-képző tüske köré hurkoljuk, és eközben a műszálhuzalból folyamatosan egy zárláncot képezünk, amelynek zárláncelemei egy-egy kapcsolófejből és ehhez csatlakozó, kapcsolószemet képező zárlánc-elemszárakból állnak, és ezek összekötő szakaszok által vannak egyesítve, ezzel egyidejűleg a zárláncot a bekötő láncfonalak valamint a hordszalag-vetülékfonalak segítségével bekötjük a képződő hordszalagba, miközben a befutó műszálhuzal húzófeszültségét hajtott adagolóhengerek segítségével állítjuk be és a szövőtűk alternáló mozgása által befolyásoljuk, mégpedig húzófeszültség-maximum létrehozása mellett a szövőtűk külső helyzetbe érkezésekor, mialatt a műszálhuzalt a tüskéhez húzzuk, azzal jellemezve, hogy olyan iránytörő alakítótüskét (7) használunk, amelynek lényegében négyszögletes keresztmetszete, a műszálhuzal (6) átmérőjénél 10-20%-kal kisebb vastagsága, a kapcsolófejek (9) felőli oldalon hosszirányban húzódó iránytörő lekerekítése (15) és a vastagságánál 1,75-3-szor nagyobb szélessége van, emellett a szövési helyhez befutó műszálhuzal húzófeszültségét kb. 05 mm átmérőjű műszálhuzalnál (6) 300 és 500 g közötti tartományban, kb. 0,6 mm átmérőjű műszálhuzal (6) esetén 500 és 800 g közötti tartományban, kb. 0,75 mm átmérőjű műszálhuzal esetén (6) 800 és 1200 g közötti tartományban állítjuk be és a szövőtű (4) külső helyzetét úgy szabályozzuk be, hogy ezen külső helyzetben a húzófeszültség a műszálhuzalban (6) 1,5-3-szorosára nő, miközben a műszálhuzalt (6) az alakítótüskén (7) ezen húzófeszültséggel szemben megtámasztjuk.

2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a szövőtű (4) befelé történő mozgatását úgy szabályozzuk, hogy a szövőtű (6) belső helyzetében a húzófeszültség a műszálhuzalban (6) 1,2-2,5-szeresére nő, miközben a műszálhuzalt (6) az előzőleg képzett összekötő szakaszt (12) körülvevő lánc- és/vagy vetülékfonalakkal támasztjuk meg.

3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy olyan iránytörő alakítótüskét (7) használunk, amelynek iránytörő lekerekítése (15) olyan sugárral van kialakítva, amely kb. az iránytörő alakítótüske (7) fél vastagságának felel meg.

4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy olyan műszálhuzalt (6) használunk, amelynek lényegében ellipszis alakú keresztmetszete van, ahol az ellipszis tengelyaránya (kistengely/nagytengely) az 1:1,2 és 1:1,6 közötti tartományba esik.

5. A 4. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a műszálhuzalt (6) a szövőtűhöz (4) való bevezetés során hideghengerlés révén látjuk el lényegében ellipszis alakú keresztmetszettel.